ÓVODAI BEIRATKOZÁS
Kedves Szülők!
A
2025/2026-os neveléséi évre óvodánkban a beiratkozás
2025.
04. 22-től (kedd) - 2025. 04. 25-ig (péntek) 8:00-16:00-ig tart.
A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8.§ (1) bekezdése alapján az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételei kérelme teljesíthető.
Az Nkt. 8.§ (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévet betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
Ennek értelmében kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 2025. augusztus 31.-ig betölti a harmadik életévét. Ezen kötelezettség teljesítéséért a szülő a felelős.
A szülő a gyermekét a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti óvodába írathatja be. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.
A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolhatják, szabad férőhelyek függvényében.
Óvodakötelezettség alóli felmentés kérésére vonatkozó előírások:
Az
óvodakötelezettségét külföldön teljesítő gyermekekre vonatkozó előírások:
Integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek fogadása:
Az óvoda Alapító Okirata szerint sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételére is van lehetőség az intézményünkben.
Óvodai beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
- a gyermek nevére kiállított, személyiazonosságot igazoló hatósági igazolványok (születési anyakönyvi kivonat, lakcímkártya, TAJ kártya),
- a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (személyi igazolvány és lakcímkártya) (20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20.§ (3) bekezdés)
- óvodai felvételi iránti kérelem
- a gyermek egészségügyi könyve, oltási könyve
Amennyiben a szülő rendelkezik az alábbi dokumentumokkal:
- szakorvos által kiállított tartós betegségről szóló igazolás,
- elvált, illetve élettársi viszonyban élő szülők esetén a szülői felügyelet jogát igazoló dokumentum
- határozat, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről és/vagy hátrányos helyzetről.
- szakértői bizottság által kiállított szakvélemény a gyermek eltérő fejlődési ütemének igazolására (amely az intézménykijelölést is tartalmazza)
- nem magyar állampolgárság esetében tartózkodásra jogosító okmányok
Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlése:
Az intézmény igazgatója az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában, legkésőbb 2025. május 30. napjáig közli a szülővel (20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20. § (4) bekezdés).
Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől számított 15 napon belül fellebbezési kérelmet nyújthat be a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez.
A szülő kérheti elektronikusan, e-mail címe megadásával az óvodai felvételről vagy elutasításról az értesítést.
Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése szabálysértésnek minősül:
Az a szülő, vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el. (2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja alapján).
Bővebb tájékoztatás kérése az alábbi elérhetőségen:
Jakabné Szalma Valéria: +36-20/962-8978
Sok szeretettel várjuk a kedves Szülőket és a Gyermekeket!
Sényő, 2025. március 20.
Jakabné Szalma Valéria
főigazgató (s.k)
A beiratkozáshoz szükséges dokumentum a lenti linken letölthető:
